Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Van aki így látja - avagy ez is Pécs...

2009.02.27

"A körülmények szerencsétlen összejátszása folytán létezik egy város, amelynek a neve Pécs.

Sok város létezik, de abban nem pécsiek élnek, tehát azok nem számítanak.

A város meghalt, holt teteme a Mecsek oldalán fekszik, de egyes kifacsarodott testrészei lelógnak a hegyről mindenfelé, a külszíni bányaművelés szabálytalan, száz méter mélységű gödreibe, a hőerőmű mérgező zagytavaiba, az uránbánya alig letakart meddőhányóiba, amelyekből „enyhén” radioaktív port kapdos fel időnként a szél.

A város halott, csak az lehet, mert nem látszik rajta igazán, hogy él. Az egykor finom helyi borokat termő szőlőültetvényeinek helyére, modern házakat és lakóparkokat terveztek trendi építészek, a belváros körül az egymáshoz érő házak által formázott négyszögben lélegző időtlen zártkerteket megvették és oda lakóparkokat építettek más (vagy ugyanazon) trendi építészek tervei alapján.

Pedig a város jó helyen van. Több ezer éve élnek itt emberek, ezen a különleges éghajlatú helyen, ahol a Mecsekről lezúduló tiszta vizű patakok pótolták a folyót, az egyetlen szükséges természeti jótéteményt, ami hiányzik innen. A város túlélt hunt, szarmatát, törököt, tatárt, németet, Kádárt, isten minden barmát, akit ide evett a fene fegyverrel az ezredévek alatt, mindenféle náció élt itt és talán boldog volt itt, ha az idők engedték.

Kilencszázhuszonegy környékén ideköltözött a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem és a bányászattal és az egyre növekvő iparral együtt a város egyre csak nőtt. Könnyen átvészelte a második nagy háborút, de annak utána rázúdult mindaz a szerencsétlenség, amit a szocialista nagyvárosi lét jelentett. Persze biztos, hogy a régi városnak is voltak nyomortelepei, szégyellni való szögletei, boldogtalan lakói, de a pécsi polgár szürettől szüretig elvolt valahogy (Ez utóbbi Gellér Brúnó István örökbecsű megállapítása a pécsi lét szubsztanciájáról.).

A hatvanas évektől elkezdtek megépülni a végül Kaposvár (az örök ellenfél) méretűvé burjánzó lakótelepek, mindenféle emberek zúdultak ide, akik dühösek voltak a városra valahol a lelkük mélyén, hiszen nem jószántukból jöttek. Lerombolták az új urak az egykori Hadapródiskola épületét, hogy valami modern förmedvény szolgáljon a POTE (orvosi egyetem) főépületéül, számtalan házacskát, présházat kisajátítottak és ledózeroltak, hogy helyükre paneleket és sorházakat építhessenek eltakarva mások elől a kilátást és kockás ragyákkal elcsúfítsák a hegyoldalt. Az önálló művészi koncepciókkal rendelkező építészek hadai tervezgettek mindenféle, csak ocsmányságukban jellegzetes épületeket a történelmi belváros épületei helyébe. És ez a folyamat a rendszerváltással nemhogy elenyészett volna, hanem felgyorsult, mint az államadósság növekedése a baloldali kormányok alatt.

A város már nem ad munkát senkinek sem szinte, ipara eljelentéktelenedett, egyeteme, tisztelet a ritka kivételnek, a tanulmányipari tömegterméket gyártó diplomaklónozó csupán. Hiszen itt minden olyan, mint bárhol másutt Magyarországon mondhatnák hirtelen, pedig nem, higgyétek el nekem, még olyanabb. Hogy az alpári politizálás ingoványába merüljek, vagy az alpári politizálás pocsolyájába loccsanjak dagonyázni, ez egy olyan város, mint Budapest.

Kutyaszar, levizelt falak, hányásfoltok, csikkek, haldokló sétálóutca, bevásárlóközpontok, hipermarketek mindenfelé. A belvárostól három percre építettek egy Árkád nevű plázát. Az építészeti értéke nem éri el egy 1972-es építésű panel esztétikai magasságait se, de kiüríti a Király utcát, a város korábbi korzóját. Az ottani boltok pusztulóban vannak, a legolcsóbb betonszerű térköveiről így nem koptatják le a lábak a bizonytalan eredetű foltokat. A színházat a rendszerváltás táján újították fel a szokásos szocialista színvonalon, a Színháztér burkolata a legkisebb nedvességtől is csúszós, kosztól foltos márvány és gránitkocka vegyesen. Magas sarkúban járni mindkettőn élvezet és tudvalévő, hogy a nők ilyen lábbelit soha nem húznak az estélyihez, amelyben a sznoboknak színházba járni szokásuk.

Két szökőkút is található itt, habár csak nevük az, mert egyetlen slagvastagságú vízsugár csorog beléjük negyven centi magasról, mintegy méteres ívben, de ezek legalább működnek, ami a többi hasonló alkalmatosság nagy részéről a városban már nem mondható el. A színház és a tőle keletre lévő tömb közé olyan teret álmodtak a bizonyára sok díjjal kitüntetett tervezők, amely évekig sikerrel pótolta a városból teljesen hiányzó nyilvános vizeldéket. Az itt nyíló Dérynéről elnevezett lépcsőt le kellett zárni, mert melegebb nyári napokon húsz-harminc méterről is érezni lehetett az onnan áradó vizelet és hányás szagot és közlekedni úgyis csak azok mertek rajta, akinek már mindegy volt."

Teljes bejegyzés itt olvasható.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.