Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A pécsi háromszáz

2008.03.16

A pécsi háromszáz című elbeszélésben Vörös Márton - (Az öttornyú város) az 1526-os mohácsi csata történetének és azon keresztül az akkori pécsi egyetemistáknak állít korhű emléket, pécsi szemmel, 1956-ból.

Vörös Márton (1900-1993) a Pécsi Állami Levéltár első igazgatója volt, 1932-től 1962-ig. 30 esztendőn keresztül sorsa, munkája, élete összefüggött a közgyűjtemények (levéltár, könyvtár, múzeum) és Pécs város történetével. ____________________________________________________________________

Kép 1526 augusztus 25-én II. Lajos magyar király a szlavoniai rendekhez levelet intézett, amelyben háromszor egymásután írta le e szót: gyorsan! Cito,cito, cito. Ugyane napnak délutánján leeresztették a pécsi fellegvár bástyatornyának felvonó hídját s a hidon át kivonult Móré Fülöp pécsi püspök négyszázfőnyi lovas bandériuma. A sereg a középkori főútvonalon át vonult a budai városkapu felé. 

A forró nyári napon a házsorok mentén aggodalmas arcú pécsiek gyülekeztek. A város tele volt a Balkán felől Pécsen át menekülők rémületes elbeszéléseivel. A püspöki dóm, Szent Bertalan és Szent Erzsébet templomainak harangjai szakadatlanul zúgtak (a lebontott templomok köveiből nemsokára török imaházak épültek), mialatt a püspök serege kifelé haladt a fallal körülvett városból. Parancs szerint e lovassághoz négyszázfőnyi gyalogsereg is csatlakozott, túlnyomóan parasztcsapatok a püspöki birtokokról, valamint a pécsi egyetem háromszáz ifja. Ez az ezerszázfőnyi pécsi sereg egyesült Szerecsen Jánosnak a baranyai birtokain szervezett kétezerfőnyi csapatával. Ez volt az a katonai erő, melyet Baranya megye küldött a mohácsi táborba.

A pécsi diákok a középkori egyetem hatalmas kettős épülete előtt állottak fel menetsorba. (Az egyik épület nemsokára szultáni tüzérségi tisztiiskola, a másik szpáhi laktanya lett.) A diákok csatába vonulása külsejükön semmit sem változtatott. Békében is fegyvert hordtak, jókedvükben is hadakoztak - egymással. A professzoroknak egyéb gondjuk sem volt, mint az előadásokra is éles fringiával járó ifjúság hevességének örökös szelidítése. Megtörtént, hogy még saját oktatóikat is kardra hívták, ha egymás között nem akadtak bajvívóra. A gyalogos táborba szállás,rangjukon sem rontott, hiszen vállalkozásaikat máskor is tulajdon két lábukon hajtották végre. E téren nagy múltjuk volt. Akadt köztük, aki gyalog felment Krakkóba, hogy megnézze Kopernikus csillagvizsgáló tornyát. Volt aki fejébe vette, hogy nagy diákelődjének, Janus Pannoniusnak összes lóháton megtett európai útvonalát végiggyalogolja. Egy nyurga diák azért bandukolt messze napnyugatra, Párisba, hogy megnézze, miként nyugszik le a nap. Amikor ott is annyit látott ebből, mint akár Magyarországon, azzal a szentenciával jött haza,hogy a csillagászok csak a látszatra ügyelnek.

 

Kép

 

Arra a hírre tehát, hogy a királyi tábor Mohácson marad, s itt készül a törököt megsemmísíteni, a pécsi diákság kimondotta, hogy gyalogos haddá alakul s a baranyai mezőkön át nyílegyenesen arrafelé tart. Jókedvük volt, csak az keserítette őket, hogy a minap hiába küldte a király Báthory István nádort Pécsre tájékozódni, mert a nádor egész napon át, mint mindig, csak ivott. Amikor végigkóstolta a káptalan borait, részegen eltávozott, mintha a török a hitregékben sem létezne.

A pécsi diákoknak - egyetlen hadba szálló professzorukon kívül - két vezérük volt. Diák mind a ketttő, bár inkább csak megszokásból. Hírek szerint már II. Lajos születésekor is ők végezték az egyetem előtt az ökörsütést, márpedig azóta a király húszéves lett, s így a két diák tanulmányi szorgalma erősen megközelítette- ha ugyan el nem hagyta - a negyedszázadot. Barnabás és Demeter két rettenetesen szívós magyar volt, akikről feljegyezték, hogy az európai egyetemek honunkban járt tagjait kivétel nélkül lebírták ívásban és bajvívásban. Honfoglaláskori kunkorcsizmát, vállon lecsüngő befonott hajat viseltek s azt mondották róluk, hogy még folyékonyan tudnak úgy magyarul beszélni, ahogy egykor Julián barát. Nem kevesebb csodálattal emlegették róluk azt is, hogy három pergament tudnak teleírni egyetlen káromkodással, amelyben egyazon szó kétszer nem fordul elő. De kardjuk épp olyan éles volt, mint a nyelvük. Egymás szakállát két lépésről leborotválták vele, ami nagy művészetnek számított az egymás hátán gyülekező forradások, sebhelyek miatt.

A diákság is a budai kapun át távozott a városból s a középkori vesztőhely, az Akasztódomb mellett letértek a síkság felé. Itt hozták hírül, hogy néhány napja a dárdai nagy mocsár szélén tízezerfőnyi török sereget vert szét Tomori Pál, a "páter". Demeter nyomban hexametert faragott a páterről, a verset aztán egy régi krónika dallamára énekelték. Nádasdnál (elpusztult falu Kékes és Erzsébet között) Kisvárday János csapatával találkoztak, mely Máré várából vonult Mohács felé. Nagy szalmásszekéren, vastag ökörbőrben Zengő-hegyi vörös bort hoztak, s a pécsi diákok hangos ujjongással vették körül a hadbavonulókat. Csak akkor csendesültek le, amikor dél felől hatalmas porfelhőben kocsitábor közeledett. A kocsikon menekülők jöttek Eszéken át, a Dráván túlról. Fáradt, rémült tekintetük mintha még mindig látná a borzalmakat, néhányan közülük egyhangú dalt dúdoltak széthulló lelkük ébresztgetésére.
A diáksereg továbbvonult. Most latin énekekbe kezdtek, alig váltotta fel ezeket egy-egy diák kantáta vagy magyar dal. Kibontottak egy zászlót is. Szent László volt rajta, amint három tatárral küzd.

Mire a táborhoz értek - Mohácstól négyezer lépésre délre - késő este lett. Hatalmas négyszögű tábor volt ez, kocsisorokkal bekerítve, lehetett vagy ötezer szekér, nehéz küllőtlen kerekekkel.
Barnabás, amikor a bácsfalvai dombokról meglátta a tábort, azon bosszankodott, hogy lám, háromszáz évvel ezelőtt is ilyen szekértáborban pusztult el a magyar honvédő sereg a Sajó partján. Erre mondta Batu kán, hogy a magyarok nagy juhakolba zárták be magukat, ahol vesztüket lelik.
A mohácsi táborban három napig egyéb sem történt, minthogy reggeltől estig azon veszekedtek, hogy igy lesz, meg úgy lesz. A harcosoknak is fülükbe jutott, hogy a királyi tábort övező főúri sátrak körül nagy az izgalom. Tomori nem akarja vállalni a fővezérséget. A szelíd páter sokat bosszankodik, mert a minap saját kisded csapatával is megfojthatta volna a törököt a mocsár szélén s most ide kellett vonulnia a védhetetlen síkra. Katonái között is elkeseredés dult, mert a természet által alkotott délbaranyai védvonalat fel kellett adniok, ahol néhány nap előtt a mocsárba kergettek egy nagyobb török sereget. Széltiben beszélték, hogy mire a török átvergődött a mocsárvilágon, seregének egyharmada szétszóródott, elveszett. Málhája, tüzérsége csak két nap mulva érte el a sereget, s az átkelés fáradalmáitól két napig mozdulni sem tudtak. Ekkor még ültőhelyből is meg lehetett volna semmisíteni őket.
A pécsi diákok is zugolódtak. Demeter és Barnabás neki akartak vágni délnek, hogy a mocsár innenső szélén vessék meg a lábukat, ahol a páter elhagyott tábortüzén most török pörköli kávénak a jó baranyavári árpát. Csak akkor tettek le róla, amikor megtudták, hogy Szulejmán fent van már a déli magaslatokon s holnap itt lehet.

S másnap 1526 augusztus 29-re virradt ...

A magyar tábor kora reggel csak annyit látott, hogy magános török lovasok kémlelődnek ide-oda száguldva. Majd nyilazással csipkedni kezdik a külső figyelő csapatokat.
- Ez már a szaguk - jegyezte meg Barnabás, aki megfogadta, hogy a pécsi egyetem legszebb termét, a studium generale avatóhelyét kizárólag
török fövegekkel díszíti s kétszáz kitépett török nyelvet visz mutatóba a pécsi asszonyoknak: hadd lássák, hogy ők sem voltak akárkik.

Megkezdődött a magyar sereg felállítása. Előttük üres volt a tájék, csak a Majs és Nagynyárád közötti őstölgyesből, tehát nyugati oldalról kitörő lovasok tudatták, hogy ez az augusztusi nap mindenképpen forró lesz. A legelső csatarendbe Batthyány bán és Perényi serege állt. Mögéjük a csekély tüzérség. Ezek mögött pedig mélyen tagozott rendben a második hadsereg, középen a király, környezetével. Az első csatarend csaknem Dályok és Majs között, míg a királyi sereg északabbra, Nagynyárád és Kölked irányában állott.
Móré Fülöp pécsi püspök serege a második hadrend, vagyis a királyi sereg, jobbszárnyán helyezkedett el. E csoportban állott fel a pécsi gyalogos had is, tehát közöttük a pécsi egyetem hallgatói. E hadrend területén,a pécsi diákoktól jobbra, fent a dombon feküdt Nagynyárád. Katonai leírók megegyeznek abban, hogy ez volt a legveszélyesebb hely, mert a nagynyárádi tölgyerdőben a kiváló török stratéga, Koszrev bej rejtőzött nagy lovascsapatával, különleges feladattal. Ez a Koszrev szerkesztette meg a mohácsi csata török tervét, melyet a szultán is kitűnőnek tartott. A Nagynyárád felől fenyegetö támadás miatt a kiváló Ráskay-sereget ki kellett vonni a csatarendből, oldalazó biztosításra.

Délig a vidéken körülrajzó irreguláris török csapatokon kívül semmit sem lehetett látni. A déli órákban először a szultán ruméliai serege jelent meg Földvár felől, s cikázó lovascsapatok függönye mögött csatarendbe állott.
A magyar tábor még nem mozdult. Elmulasztotta az alkalmas pillanatot,hogy a még fel nem állott és tüzérséget nélkülöző ruméliai hadtestre rácsapjon és szétszórja. Érthetetlen és végzetes tanácstalanságban várt. Már mindenki tudta, hogy a magyar seregnek két vezére van s a tétlenség okát abban látták, hogy mindkét vezér a másik intézkedésére vár.

Brodarics, a szemtanú, ki a harcban közvetlen a király közelében tartózkodott, leirta a csatatérnek egy különösen veszélyes szakaszát. Egy szűk helyről beszélt, amelybe a magyarokat be akarták csalni /ad illas locorum angustias/.
Az a szorosszerű mélyedés lehet ez, a Majs felőli oldalon, ahol a pécsi diákok állottak, s amelyen át a dombról patak folyt a Borsa patakba. E szoros oldalában várakozott oldaltámadásra  készen Koszrev bej. Ez lehetett hát az egykori törtenetírók által sokat  emlegetett Vaskapu!
Már délután két óra lehetett, amIkor a ruméliai hadtest a magyar sereg végzetes udvariassága folytán harcképes sorba állhatott, s a földvári magaslatokon feltűnt a szultán második és veszélyesebb hadteste, az anatoliai. Ezzel nem számolt a csatát vezénylő Tomori,  s bizonytalansága csak növekedett. Közben Báli bej lovascsapata a nyugati oldalon felvonulva, egészen Bácsfalváig nyomult  (ma e község nincsen meg), hogy a kémek szerint Pécsről várható horvát segédhadak beavatkozását megakadályozza. Ezzel szinte a hátába került a magyar seregnek.

Délután három óra körül trombitaszó, majd ágyulövés adott jelt. Az első számú magyar sereg háromszoros Jézus kiáltással előretört. A ruméliai hadtest első sorait percek alatt szétszórták s benyomultak a török tüzérség vonalába. Az irtózatos erejű török tüzérségi tűz nem sokat ártott, mert a lövedékek a magyarok feje fölött röpültek el.

Barnabás és Demeter a második magyar sereg soraiban állott, közvetlenül a Brodarics által szorosnak leirt térszin előtt. E hadrend még nem indult, meg. A diákok készültek a leszámolásra. Barnabás, kardját fogai közé szorította s úgy gyűrte fel ujjasát két karján. Demeter meg kardját próbálgatta: a feldobott hosszú fűszálat röptében vágta el. Mögöttük a diákok tágult orrcimpákkal figyeltek előre, a tüzérség sűrű füstjében gomolygó tömeg felé ahonnan az ágyúk dörgése s ordítás hangzott. Távolabb, a szultán sátora előtti térségen a janicsárok óriási kórusa kiáltozta Allah nevét. Egy-egy felágaskodó ló fejét látták a kavargó  tömegből kiemelkedni, s az ide-oda imbolygó zászlók színes szövetét.

A harsányi hegy mögött most viharfellegek gyülekeztek s a harci zaj fölött éles reccsenéssei villantak fel a kékes villámok. A magyar tüzérség vaktában, idegesen leadott egy sortüzet, de az összes lövedék az első török sor előtt a mezőt verte. Többet nem is tudott tenni, mert az első magyar sereg már egybeolvadt a törökkel.
Barnabás diákvezér gyönyörrel húzta szét ajkát, odasziszegett a diákok felé: - No, Bendegúz ivadékai, otthon mindig panaszkodtatok, hogy drágán mérik a vörösbort. Csapolhatjátok most napestig, vagy akár hajnalig.
Megindult a második magyar hadrend a királlyal s Tomorival. Ekkor ereszkedett le oldalról az anatoliai hadtest. A fősereg nekilendülése azzal kezdődött, hogy a lovasok előreugrattak. Utánuk nyomult a gyalogság.

Ez a pillanat volt az, amikor a sikerrel biztató mohácsi csata végzetes fordulatot vett.

Az első magyar támadó él ugyanis, amikor - áttörve a ruméliai hadtestet és keresztül vágva a török ágyúk résén - a janicsárok térségébe nyomult, azt hitte, hogy már megnyerte az egész ütközetet s így abbahagyta a harcot; felbontva a támadó alakulatot, a török sebesültek s halottak kifosztásához látott. E kavarodás nem engedte a második, a nagyobbik magyar hadrend éppen megindult támadását kibontakozni.
Ugyanakkor ez a seregrész a lendületes támadás közben a Duna felőli oldalát nyitvahagyta, szinte felkínálva az éppen leereszkedő anatoliai hadtestnek. Ez a sereg tehát teljes erővel rátámadt a Perényi balszárnyra, s azt mind hátrább szorítva, belenyomta a támadásra induló második hadrend oldalába. A csatasorokban erre olyan tolongás támadt, hogy szinte moccanni sem lehetett.
Ekkor indult rohamra Móré Fülöp pécsi püspök gyalogsága, közöttük az egyetemi ifjúság. Áthatolhatatlan kavarodás gomolygott előttük. De az ifjúság harcolni akart. Törököt nem láttak a szinte egymásra torlódó magyar hadrendtől, pedig már szinte megüvegesedett szemmel keresték a tettek pillanatát. Hogy a törökhöz jussanak, ki kellett kerülniök az egész csata zűrzavarát. Ezt csak úgy tehették, ha a felbomlott Batthyány hadosztályt jobbra kerülve, oldalról hatolnak a török hadrendbe.

Demeter és Barnabás az előretörő ifjúsággal nemcsak oldalaztak,de a Majs felőli veszélyt is fedezték, bár erről sem Tomori, sem Szapolyai György, a társvezér nem intézkedett. Mindenütt Allah neve harsogott, melyen alig tört át a haldoklók kiáltása, s a sebzett lovak sikoltásnak tűnő nyerítése. A diákok, akik közben a csatatér egy magasabb pontjára jutottak, látták, hogy a hadrend közepén Tomori körül vad tusa dúl. A törökök hallomásból ismerték Tomori félelmetes fegyverzetét kettős kereszttel diszített sisakját, s most őrjöngő dühvel vetették magukat környezetére, azon versengve, hogy a megölt vezér melyikőjüket fogja szolgálni a másvilágon. A diákok látták letűnni Tomori zászlaját s látták, hogy a kígyózó tömeg túlhullámzik Tomori helyén, abba az irányba, amerre a színes sisaktollak a király környezetét jelezték.
Barnabás -Demeter után rikkantott s megindultak. Először a török ágyúk mögötti szolganépbe, a málházókba akadtak. Barnabás és Demeter, olyan borzalmas káromkodások közepette nyesték a nap fényben bronzbarnán ragyogó koponyákat, hogy erre csak egy-egy közeledő mennydörgés adott bosszús visszhangot. A diákok egy XIII. századbeli latin énekkel indultak rohamra, mialatt Demeter és Barnabás kodex-betűkbe soha nem szedett jelszavaik jégesőjét ontották.
Aztán Barnabás intett, hogy egy rész maradjon a majsi szoros előtt, s egy pillanatra leejtette a kardját. Demeter erre egy cingár törökkel körbe forogva csinált üres térséget, míg barátja az élő szélmalom alatt megkaparintotta éles fegyverét. Aztán visszaordított a fiúkra: - Gyerünk unalmat űzni! Hát mentek is!
A hátráló törökök egymás dárdájába, jatagánjába szaladtak, mire még nagyobb lett a zűrzavar. Bent harcoltak már a málhások között. Karddal metszették el a pányvázott lovak kötelékét s odavágtak egyet, hogy a megvadult állatok segítsenek tiporni, gázolni az ellenséget.
Az anatoliai hadtest ezalatt a magyar sereg oldalát tépte, szaggatta, mire megkezdődött a felbomlás. A háromszor akkora anatoliai lovassággal szemben előbb a magyar lovasság sorai bomlottak fel. A magyar, cseh és lengyel gyalogság helyén maradt, sőt az anatoliai lovasság egy támadását is visszaverte, pedig a csatatéri helyzet menthetetlenül súlyos volt,
A visszafelé menekülő lovasságra most vetette le magát Koszrev bejnek a nyárádi erdőben rejtőző csapata és Báli bej hátrább meghúzódott lovascsapata. A menekülőke gérfogóba kerültek s megkezdődött a versenyfutás a Csele patak torkolatánál levő kijáró felé.

Menekült a király is. Hűséges apródjai testükkel fedezték. Lova sebet kapott. És nem messze már várt rá a zöld tükrű, mély mocsár. A királyi folyó mellett a királyi temető.

A csata elveszett, de a gyalogság nem tágított. Pedig már Ráskay lovascsapata is hátrált Koszrev bej elől a magyar szekértábor felé s a helyükbe ömlő anatoliai lovasság teljesen bekerítette a hősiesen küzdő gyalogságot.
Az eső megeredt. Délután négy körül járt az idő. Esőben kézi lőfegyvereket nem használhattak, s most élre, fogra, torokra ment a harc . .
Demeter túljutott a málhások mezején. Amerre előre rontott, útjában török emberkalászok dőltek a földre. Már csak húsz diák követte. A domb szélén, mely Földvártól nyugatra húzódott, állt a janicsárok sora, vészt jósló nyugalomban. Friss erők a fáradtságtól már tántorgó magyarok előtt. Mögöttük sötétzölden ragyogott a szultán selyemsátra, a török szertartás tüzeinek kék füstjében, melyet az eső a föld felé vert.
Egyenként, szinte párviadalban estek el a pécsi diákok. Demeter akkor került a földre, amikor kardja derékban teljesen kettészelt egy janicsárt, de a török vasrostélyából már csak tört kardja felét húzhatta vissza. Körülvették az előre rohanó janicsárok. Demeter villámgyorsan lehajolt s egy török jatagánnal egyetlen mozdulattal leszelte saját nyakát, hogy mégse legyen a másvilágon török kutyája. Amint a földre hullott, tiz janicsár rohant rá, de Demeter élete már kicsúszott kezük közül.
Barnabás lejjebb maradt. Egy málhásszekérre ugrott fel néhányadmagával s megnyitotta a vér forrását. Vérrel lepett arcára rá sem lehetett ismerni. Nagy sárga fogait csak akkor mutatta vigyorogva, ha reccsent vagy hasadt valami a csapása nyomán. Nyolc kitépett nyelv lógott övére akasztva, s a török málházó legénység félelemmel nézett fel rá, mint iszlámot pusztító idegen istenre. De aztán helyet adtak az előrenyomuló janicsároknak, akik dühvel rohantak a tetemekkel körülsáncolt szekérre. Egy holdalakú kés, hosszú rúdon, hátulról vágott Barnabás vállába. Barnabás utolsó erejével levetette magát a magasból s keze acél  kapocsként ragadta torkon az elébe kerülő jahicsárt, rántott egyet és sikerült a nyelvét megszerezni, de állon alól bújt ki, légcsövestől együtt. A többi diákot a janicsár-szélvész a föld vörös sarába tiporta.
Ezek a pécsi diákok ott harcoltak Szulejmán zöld selyem sátora közelében, s a nagyúr szeme előtt haltak meg.
A visszamaradt s a majsi vaskaput védő diákság váratlanul hátába kapta a bekerítő anatoliai lovasságot. A fiatalok a rohanó lovak hasa alá kúszva előbb azokat tették harcképtelenné, aztán a földre került lovast. A pécsi fiatalok teste volt a "Vaskapu", mely még egy pillanatra a szörnyű áradás elé állt.
A gyalogság egy szálig elpusztult. A harctértől Mohácsig elterülő nyolc kilométernyi síkon gyalog nem menekülhettek, mert Koszrev és Báli lovascsapatai függönyként álltak mögöttük. De nem is akartak menekülni. A Borza patak mélyedésében még percekig védték magukat s aztán csak füstölgő kocsik és gazdátlanul maradt lovak száguldása verte fel az elcsendesedett halálmezőt. Az eső zuhogott, s piros bugyborékot paskolt a fű között.

Kép Délután hatra néma csönd lett.
Szulejmán maga sem tudta, hogy nemcsak erre a napra, de másfélévszázadra győzött. Amikor kíséretével átlovagolt a csatatéren, elcsodálkozott, hogy mennyi a fiatal arc a halottak között, különösen a Borza felé folyó patak környékén. A török szultán ekkor minden bizonnyal a sok-sok elesett ifjú harcos anyjára gondolt. Mert legelső levele, mely még aznap hírül vitte a győzelmet Törökországba, anyjának volt címezve.

 --------------------------------------------

Ahol ma a pécsi alsó sétatér ősi platánjai és vadgesztenyéi tavasztól őszig zöldaranyos árnyékot borítanak a térre, ott állott egykor a legelső magyar egyetem. Pontosan a főépület helyén ma gyermekjátszótér van, telve vidám, zsibongó kicsinyek többszáz főnyi seregével. Hinta röppen, kerék forog, gyűrűhinta libben, az egyik legszebb kép a mai Pécs életéből. A játszótér padsorai mögött, ahol a pécsi diákhősök emléke virraszt, húzódik az út. Idelátszik a Kinizsi tornya is. Ezen az úton indult el a pécsi háromszáz, a kéklő harsányi hegy felé. A látogatónak úgy tűnik, hogy a sors azóta kárpótlást nyújtott a háromszáz ifjú életért. A lengő hinta, a forgó kerék arannyal borított terén, vidám gyermekeinkben.

Hé, Barnabás! Hé, Demeter! Vigyázzatok rájuk!

 /Vörös Márton: Az öttornyú város - 1956/

Kép