Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Isten kardja

2008.02.23

 

Isten kardja

    A nap vörös koronája az utolsókat hunyorította a nyugati ég alján. Homály borult a nap tűzétől felhevült rónaságra. A puli is körbeterelte a nyájat éjszakai pihenőre. Tüzek gyúltak itt is, ott is. Pásztorlegények készítették vacsorájukat, miközben milliónyi csillag ült a sötét égboltra. Furulyaszó hallatszott innen is, onnan is, melyet időnként egy-egy puli vakkantása vagy bagoly huhogása tört meg. A magasban denevérek köröztek a rovarok után. Azután mély csend borult a nagy rónaságra.

      Bogát egy utolsó pillantást vetett a pihenő nyájra, felgöngyölte szűrét, feje alá tette és hosszan elnyúlt a bársonyos füvön. Szeme a sziporkázó csillagokat kémlelte. Képzelete a végtelenbe száguldott, talán éppen kedvesénél tett látogatást. Nem tudott elaludni. Éjféltájban lehetett, mikor megindult egy csillag, és nagy sebességgel a föld felé közeledett. Fénye eloszlatta az éj sötétjét. Megriadt a nyáj, és a puli is szűkölt. Bogát felült. Dermedten nézte a tüneményt. Azaz nézte volna, de a vakító fény elől kezével eltakarta szemét. A tüzes csillag nagy sistergéssel csapódott le, és mélyen a földbe fúródott. Még néhányat lobbant, azután kialudt.

 

 A hulló égitest  (Kurinszky K.)

 
        Bogát úgy megmarkolta fokosa nyelét, hogy az csaknem lángra lobbant. Aztán összeszedte minden bátorságát, és bizonytalanul a lehullott égitest irányába indult, de lábai alig engedelmeskedtek akaratának. Ami talán nem is akarat volt, hanem valami titokzatos erő vonzása. Egy jó erős hajításnyira meg is találta a még mindig vörösen izzó Mennykövet, ami lehetett úgy kétökölnyi. Körülötte kiégett a föld és füstölgött a fű.
         Bogát szemei a vörös golyóra tapadtak, és azon merengett; vajon milyen isteni kinyilatkoztatás lehet e jelenség? Majd szerteágazó gondolataiból felocsúdott.
               „Meteor! Vasmeteor!” – röppent át eszmélkedésén.
          Bogát tudta, hogy a vasmeteor a szittyák nagykirályát illeti meg. A bojtár nem is késlekedett, a kihűlőben lévő gumó kiásásához fogott. Fokosát nagy lendülettel vágta földbe, és a föllazított földet két kezével serényen kikaparta.
           Hajnal lehetett már, mikor Bogát a királyi udvarba ért, és a meteorvasat átadta a nagykirály kovácsának. A jutalomról meg is feledkezett, melle a büszkeségtől dagadt, nyomban visszasietett a nyájhoz. A kovács se késlekedett. Munkához látott, mert tudta, hogy a kard, mely az ő keze alól kerül ki, egy dicső kor kezdetét jelezi. Az inas serényen taposta a bőrből készített fújtatót, s mikor a vas már fehéren izzott, a mester üllőre helyezte és hullottak a nehéz kalapácsütések szaporán. Újra izzították, s megint kalapálták. Így ismétlődött a munka, mígnem elkészült a kard.
            A nagykirály nagyon megörült ezek hallatára, mert ugyan hatalma nagy, birodalma óriási, de Isten kegyelmét még nem nyerte el. De most itt van e kard!
            E kardot Isten küldte! Isten akaratából lehetek népem és a világ ura! – elmélkedett a nagykirály. Igen, de van még egy próbatétel, ami az égi üzenetet bizonyossá teszi. A nagykirály elrendelte, hogy a pusztaságban magas földhalmot emeljenek, és tetejére tűzzék ki a kardot. Ha ugyanis e kardba belevág a villám, és nem égeti el, inkább a legnemesebb acéllá edz, akkor e kard valóban Isten akaratából lesz hatalmának erőforrása.
 

Isten kardja (Szalai András rajza)
 
        Sűrű sötét borult a rónaságra. Távolban dörgött és villámlott. A puli már alkonyatkor vihart jelzett. Bogát is behúzódott a nádkunyhóba. Onnan figyelte a villámok cikázását, a vihar közeledését. Az erősödő szél mindjobban tépdeste a kunyhó oldalát. Ömlött az eső, mintha korsóból öntötték volna. Bogát figyelte, egyre figyelte az égi erők küzdelmét. Vakító villám oszlatta el az éj sötétjét, és oly hatalmasat dörrent, hogy a föld is belérengett. A halom csúcsán fellángolt a kard, de csak egy pillanatra. A zuhogó eső nyomban el is oltotta.

         Bogát megfeledkezett a viharról, az esőről, mint szarvasgím, szökkent a halom tetejére. A vihar elült, és a kard ott állt a bojtárlegény előtt. Valami különös fény áradt belőle. Bogát kirántotta a földből, s amilyen gyorsan csak tudott, a kardal a király udvarába sietett. A testőrök nyomban jelentették a bojtár érkezését, aki bebocsátást nyert a királyi palotába. Bogát mélyen meghajolt, és átadta Isten kardját a szittyák nagykirályának, aki lovára pattan, és a földhányás csúcsára hágott. A karddal a világ négy tája felé sújtott, majd térdre ereszkedett és a keleti ég irányában mélyen meghajolt, miközben imát mormolt.

forrás: Radics Géza - Olvasmányok múltunkról

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.